Sitges-ben jártak a MAPNET vezető fejlesztői a GIS Bootchamp 2001 konferencián. Ezt a találkozót az Autodesk évenete szervezi a GIS tématerülettel fogalakozó szakembereinek, fejlesztőinek. A tavalyi konferenciához hasonlóan idén is Barcelona melletti kis üdülővároskában, Sitges-ben rendezte meg.
A konferencián elhangzottak azok a meghatározó fejlődési irányok, amelyek az Autodesk térinformatikai termékeit fogja jellemezni a közeljövőben. A konferencia két napos volt, ahol az első nap ismertetésre került az üzleti és a tecnológiai
stratégia valamint a jelenleg kereskedelmi forgalomban lévő termékek új változatainak jellemzői. A második nap három szekcióban folytak előadások az implemetáció, fejlesztés, és technológia jegyében, ezen előadásokon az Autodesk szakemberei meglévő termékekre alapozott kis példaalkalmazások készítésének rejtelmeibe avatták be a fejlesztőket, és egymással karöltve készítettek el példaprogramokat.
A konferencia előadásaiban hangsúlyosan a jövőben három nagy irányvonal tűnt fel: Az első a nagyvállalati térinformatikai rendszerek támogatása ami Autodesk Design Server segítségével valósul meg. Ez az Autodesk első olyan piacképes Enterprise megoldásának tekinthető termék, amely képes RDBMS alapokon tárolni a rajzi objektumok különböző tulajdonságait ide értve a geometriát is, és képes ezeket szolgáltatni a különböző platformokon, a tervezéstől a publikációig; a desktoptól a mobil megoldásokig. Mindezen funkciót a már létező termékek el tudják látni, így létrehozva egy egységes tárolási módszert és egységes alkalmazás felületet.
A másik nagy irányvonal a modil eszközök kiszolgálása, amely két szempontból is támogatást kap. Az egyik a Mobil GIS esetében a terepi adatgyűjtést, dokumentálást és hibakeresést segítő offline módszerek, kézi és lapszámítógépek felhasználásával, illetve a másik szempont a manapság oly népszerű mobil készülékek helyfüggő szolgáltatásainak kialakítása az Autodesk Location Base Services megoldás segítségével, ahol az egyes mobil készülékek helyzetének meghatározására illetve az egyes térinformatikai lekérdezések eredményeinek megjelenítésére adnak eszközöket a fejlesztők kezébe. Mindezt oly módon, hogy a jelenleg működő publikációs alkalmazások könnyen felkészíthetők legyenek a mobil kommunikációs eszközök kiszolgálására.
A harmadik irány az AutoCAD 2000i-ben bevezetett iDesign kapcsolódási felület, amely az Interneten keresztül megvalósuló adatcserét használja fel az egy tervezési projektben dolgozók információcseréjére, valamint az PointA webhely felhasználásával egy tervezést segítő információbázist kíván létrehozni az Autodesk a vilgágban dolgozó AutoCAD 2000i felhasználók számára, segítve a közöttük folyó kommunikációt.
A konferencián elhangzottak megnyugtattak bennünket abban, hogy az elmúlt fél év során a fejlesztéseink különös tekintettel a mobil vonalra olyan irányt vettek, amelyek előkészítik a terpet ezen új technológiák fogadására, és bizonyos értelemben már működnek ezek a technológián a berkeinken belül a saját eszközkészletünkkel megoldva.
|